A néző szerepe
Synopsis
Harsányi Zsolt kötete a színházi befogadás, a néző és a közönség esztétikai elemzésével foglalkozik. Már a nézőpontja is figyelemre méltó, ugyanis egyaránt támaszkodik személyes színészi és rendezői tapaszalataira, illetve a kortárs színházelméletre. A fogalmilag, de tapasztalatilag is jól megalapozott tematikáját négy fejezetben tárgyalja. Az elsőben, a néző helyzetének és szerepének azokat a történeti változásait követi nyomon, amelyek a színházművészet több mint 2500 éves történetének csomópontjaiban játszódtak le. A másodikban, a befogadás folyamatát szabályozó mechanizmusokat vizsgálja. Elképzelése szerint a színházi előadás mindig lehetővé kell tegye, hogy a befogadó az esztétikai élmény konstitutív, értelemadó alanyává váljon. Elmélyülten foglalkozik az illúzió, az azonosulás, az előadásolvasás és az értelmezés elemzésével, továbbá a néző figyelmének strukturálását, az alkotás és befogadás pszichológiáját, az ízlés és emlékezet logikáját szabályozó folyamatok módszeres leírásával. A harmadikban újszerűen integrálja a színháztudományi kutatások körébe a nézők és a közönség szociológiai vizsgálatait. A negyedikben, a nézőt az események homlokterébe állító kortárs újító törekvések kontextusában elemzi az identitás, az átváltozás és határátlépés témáit. Harsányi Zsolt hiánypotló könyve reményeim szerint hatékonyan beépül a szinháztudományi kutatások és oktatás tereibe.
Dr. Béres András- egyetemi professzor