Helyspecifikus színházi tér- és látványolvasatok

(1) Jelen kutatás meghatározó diskurzusa azon színházi jelenségre reflektál, ami az előadásnak a dobozszínpadból, a valós, „szabad”, azaz a környezeti (fizikaivagy „talált”) (élet)térbe való kikerülését jelenti. Ennek az „elmozdulásnak”, - amely a reprezentációnak a hagyományos (perspektívaszínpad) térből, a konkrét, a művészi szempontból semleges kontextusba való áthajlását jelenti – jól látható következményei vannak mind a térhasználat, mind a látvány, és nem utolsó sorban a befogadás vonatkozásában. Olyan jelenségeket vizsgálunk tehát, amelyek a hely- vagy környezetspecifikus előadások sajátos problémafókuszaként mutatkoznak, mint például a transzparencia elve, a keret, a rámutatás gesztusa, a valós behatolása, a szemiotizáció problematikája, a nézővel kialakított szituáció stb.
Az első rész egy-egy fejezet erejéig olyan problematikákra reflektál, mint a jelenkori hely- vagy környezetspecifikus előadások tértapasztalata: a reprezentáció térformáló elve és gyakorlata, az olyan (kortárs) térforma, mint az environmentális tér sajátsága és működésmódja. Az első rész köré vont témakör, továbbá olyan problémák felé terel, amelyek a reprezentációs határ vonatkozásában kapnak nagy hangsúlyt.
Az értekezés második részének és a leíró elemzések vizsgálódásának homlokterében a helyspecifikus reprezentációk vizualitásával összefüggő jelenségek állnak. Értelmezésre szorul ugyanis az olyan environmentális előadások -, mint az utcaszínház vagy a különböző performansz-jellegű előadások - látványolvasata, ugyanis ezen „vizuális szféra” vagy szemléleti „anyag” specifikussága - a hagyományosan vett vizuális közlésmódtól eltérően -, a befogadótól olyan paradox olvasatot kíván meg, amely azt feltételezi, hogy úgy rendelje hozzá a néző az előadáshoz a látványt, hogy az nincs ki- vagy megjelölve „esztétikai keretek” között.
A helyspecifikus színrevitelek látványával kapcsolatosan - a dobozszínpadi gyakorlathoz képest –, máshogyan kell közelednünk. A szokás ellenében: inkább a befogadás, azaz a recepció, mintsem az alkotás (produkció) felől kell megközelítenünk. Az általam elemzett helyspecifikus színrevitelek jól illusztrálják, hogy a látvány alakulása feltételezi, s mintegy kiszolgáltatottja a nézői/befogadói intenciónak. A kutatás ezen befejező része tehát teljes egészében az environmentális előadások képalkotási analízisének illetve a kép- vagy látványalkotás logikájának, dramaturgiájának a megértésének rendelődik alá.